Menu
Menu

Fodrászokkal suttogó: Close

Ritka, amikor olyan márkanevet tudsz választani, ami három klassz dolgot jelent egyszerre, a Close fodrászszalonnak mégis sikerült: személyes kapcsolat a fodrász és vendége között, közvetlen hangulat a szalonban és szuper megközelíthetőség. De ahhoz, hogy a város egyik legkeresettebb szalonjává váljon, még egy dologra szükség volt: nagyon okos employer brandingre.

Az employer branding iszonyatosan felkapott téma lett az elmúlt években, hiszen amíg a gazdasági válság után gyakorlatilag a csapból is munkaerő folyt, addig mostanra már közelharcot kell vívnod a többi céggel egy-egy tehetségesebb emberért. Emiatt egyre többen ismerik fel, hogy mekkora jelentősége van egy jól felépített employer brandnek. Azonban ez sokszor kimerül abban, hogy csillivilli állásbörze standokkal és stand up comedy-t megszégyenítő hirdetésekkel bevonzzák az embereket – aztán fél év után szép sorban el is veszítik őket.

Mert az employer branding ugyanúgy működik, ahogy minden más márkaépítés: tudatosan, komplexen és hosszú távon kell formálnod, hogy mit gondoljanak rólad az emberek. 

Pontosan ezt tette Hortobágyi Kászon is a Close-ban.

Kászon annak idején kezdő fodrászként végignézte, hogy még a legnagyobb szalonok is sorra veszítik el a tehetségeket, mert a keményen végigdolgozott évekért alig kaptak valamit cserébe. Majd néhány év múlva felelős pozícióba került egy budai szalonban, ahol a tulajdonosok nem akarták tovább üzemeltetni a helyet, és a fiatal fodrászra bízták a sorsát. Ő pedig létrehozta a Close-t, amivel egyetlen célja volt: inspiráló és korlátok nélküli hely legyen minden feltörekvő fodrász zseninek.

Ez a koncepció szembement mindennel, ami a magyar fodrászpiacot abban az időben jellemezte. Olyan helyről álmodott, ahol átlagon felüli szakemberek kreatív környezetben dolgozhatnak, folyamatosan fejlődhetnek – és közben nagyon jól keresnek. Ezért szakított azzal a jól bevett szokással, hogy a fodrászok hajvágó robotként üzemeljenek a maximális profit érdekében. Szabadságot és teret adott nekik ahhoz, hogy a saját stílusukban alkothassanak, és heti rendszerességű képzésekkel biztosította, hogy egyre jobbak legyenek. Mindehhez pedig pont olyan magas fizetés tartozott, mint amennyi munkát beletettek.

Ezek a munkafeltételek szép lassan az ország legtehetségesebb fodrászait is a Close-ba csábították. A megvalósítása ugyan nem volt könnyű menet, de olyan jól sikerült, hogy a harmadik szalonjuk nyitása előtt már két hónapig álltak sorba a fodrászjelöltek.

Kászon kezdeti idealista elképzeléséből mára egy nagyon sikeres vállalkozás lett, ami nem csupán a vendégek körében népszerű, hanem a magyar divatvilágban is meghatározó szerepet tölt be. A szalon fodrászai ugyanis rendszeresen együttműködnek vezető hazai divatmagazinokkal (Elle, Marie Claire, InStyle), emellett szakmai rendezvényeken és reklámforgatásokon járulnak hozzá a hazai divat formálásához.

Az employer branding igazából ennyit jelent: mindent megteszel, hogy nálad legyen a legmenőbb dolgozni. Megérted, hogy milyen elvárásaik vannak az embereknek, mi motiválja őket és milyen akadályokba ütköztek máshol. Majd mindazt, amit ígértél nekik, napi szinten teljesíted, hogy még nagyon sokáig megtarthasd őket. Mert ha olyan területen vállalkozol, ami színtisztán az emberek képességeire épül, akkor gyakorlatilag ezen áll vagy bukik a sikered.

További cikkek